Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az egyik legnehezebb dolog a használt ingatlanok vásárlásánál, hogy el kell döntenünk minden műszaki előképzettség nélkül, hogy milyen állapotban van az ingatlan. Ez már csak azért is nehéz, mert némely kevés kivétellel meg szeretnének minket győzni arról, hogy a legjobb állapotú lakást találtuk meg. Az alábbiakban megpróbálok pár dolgot összeszedni, amit segíthet abban, hogy kiszűrjünk a legtöbb rejtett hibát.

1. Elektromos hálózat. Jelenleg két féle hálózattal találkozhatunk, a réz illetve az alumínium vezetékessel. Az alumínium elavult és veszélyes is ezért mindenképpen cserélni érdemes, ráadásul a mai nagy elektromos terhelést sem bírja. A falban fut és szövettel van borítva. Ezt szokták csövekben futtatott réz vezetékre cserélni. Ez már egy korszerű megoldás.

Legegyszerűbben úgy tudunk megbizonyosodni róla, ha kihúzunk a falból egy "konnektort" és megnézzük a befutó vezetékek állapotát és minőségét. Ez szabad szemmel bárki meg tudja állapítani. Az alu vezeték ezüst színű, a réz természetesen sárga. 

A kapcsolódoboz állapota is támpontot adhat, de ezt bármilyen hálózatnál le lehet cserélni.

Az elektromos hálózat teljes cseréje, felújítása egy 50-60 nm-es lakásnál aljzatokkal együtt kb: 200.000-300.000 ft.

2. Nyílászárók állapota. Ez talán a legegyszerűbb. Nézzük meg a kilincseket, rendesen működnek-e, az ablaknyitó szerkezeteket, jól működnek-e. Minden ablakot nyissunk ki és próbáljunk ki. Nézzük meg a festék vastagságát, ha nagyon sok van rajta, akkor csak tessék-lássék lefestették, hogy elfedje a hibákat. Javítása, cseréje eltérő lehet, de kérünk több helyről ajánlatot, sokat spórolhatunk.

3. Fűtés. Az 5 legelterjedteb: gáz-konvektor, gáz-héra, gáz-cirko, házközponti, táv.

A gáz konvektor nem túl gazdaságos, de egyedi, ezért kedvelt, mert szabályozható a fogyasztás és könnyen cirková alakítható. Ki kell próbálni mindegyiket mielőtt megvesszük a lakást. Ha cserélni kell, a konvektorok darabja kb 50.000-60.000 Ft + munkadíj. Cirkora cseréje egy 50-60 nm-es lakásnál kb 1.000.000 Ft, ami már a kazánt és a radiátorokat is magában foglalja, de lehetnek extrém esetek is, ha pl bélelni kell a kéményt, ami alapfeltétel.

A gáz-héra már egy elavult fűtési mód, a régi cserépkályhákat alakították át úgy, hogy egy gázzal működő szerkezetet építettek az égéstérbe, így fa helyett gázzal fűtötték fel a kályhákat. Általában már nem szokták megtartani, nem túl gazdaságos, nem túl esztétikus.

A gáz-cirko a legkedveltebb, leggazdaságosabb és a legkorszerűbb fűtési mód. Két fajtálya van a cirko és a kombi cirko. A cirko kiegészül még egy vízmelegítővel is, ami a melegvizet szolgáltatja, a kombi cirko egy kazánnal látja el a fűtést és a melegvizet is. Kétféleképpen építik ki. Az esztétikusabb és "profibb" változat, amikor a falakban vagy a padlóban futtatják a rendszerhez szükséges csöveket, így sehol nem látszik cső a lakásban, ami egy modern hangulatot áraszt. A másik, amikor rézcsövekkel oldják meg a kiépítést a falon kívül. Általában lelkes amatőrök élnek ezzel a módszerrel. Nem túl szép, de tökéletesen ellátja a feladatát így is. MINDENKÉPPEN KÉRJÜK EL A KIÉPÍTÉSHEZ TARTOZÓ DOKUMENTÁCIÓT ÉS ENGDÉLYEKET!

A házközponti fűtés több féle lehet. Régi és újabban új lakásokban található. Annyit jelent, hogy a ház aljában vagy a tetején van egy nagyteljesítményű kazán, ami ellátja az egész házat a szükséges hőmennyiséggel és melegvízzel. Minden hónapban van költsége, általában ugyanannyi. Ez fedezi a karbantartás és a fűtés költségeit. Van azonban egyedi mérésű is, ahol a tényleges fogyasztás után fizetünk, de így is van nyári alapdíj.

Távfűtés. A legkorszerűtlenebb és leggazdaságtalanabb fűtési mód. Extrém költségei vannak, amik indokolatlanok. Nem ajánlom ezeket a lakásokat csak azoknak, akiknek nem jelent problémát, hogy egy 50-60 nm-es lakás fűtésére 30.000 Ft-ot kell kifizetniük 6 hónapig a fűtési szezonban és 12.000 Ft-ot nyáron alapdíjként. Nem szabályozható, nem lehet róla leválni és teljesen ki vagyunk szolgáltatva a hőszolgáltatónak.

4. Vízvezeték. Nehéz megállapítani az állapotát, mivel a falban futnak. Ha cseréljük a fűtési rendszert akkor érdemes ezt is kicserélni, mivel valószínűleg hamarosan meghibásodhat és kár lenne kétszer szétverni hozzá a lakást. 30 évnél régebbi lakásnál, ha nem volt a közelmúltban cserélve, mindenképpen érdemes. A vízóránál nézzük meg az állapotát, de ez nem biztos módszer. 

5. Nedves lakások. Sajnos gyakori, inkább a '40-es évek előtti, földszinti, szuteréneknél jellemző. Általában már a lakásba belépéskor megcsap a jellegzetes dohos szag. A felső sarkokban kis felületen fekete penész foltok láthatóak, az alsókban pedig zöld színű penészesedés van. Árulkodó lehet még, az ablaküvegen megjelenó páralecsapódás, bár ez a nyílászáró szigeteléshibája is lehet és boka tájékon lévő foltszerű "vakolat táskásodás". Javítása nem egyszerű feladat, elképzelhető, hogy több milliós feltárásra és javításra van szükség. Számolatlan lehet az ok, ezért ezzel nagyon vigyázzunk. Lehet talajvíz elvezetési probléma, rossz vagy hiányos vízszigetelés, rossz szennyvízelvezetés, csatornázási problémák, hibás vízvezeték stb stb stb. Lehet felületileg kezelni, pár évig megoldás is lehet, de utána újból jelentkeznek a problémák és a jellegzetes szag nem szűnik meg.

A nem sarkokban, hanem a mennyezet közepén látható sárga folt föntről való leázást jelez. Vagy a fölöttünk lévő lakó vagy a padlás felől ázik valahol a fal. Ha megszüntetjük az okot, a folt is eltűnik.

6. A festés, a burkolat és a vakolat minősége eltérő lehet. Nincsenek trükkök, szemmel látható, ha már hibásak, rosszak vagy cserélni kell őket/fel kell őket újítani.

7. Háztető.

Sátortetős háznál nézzük meg a fa szerkezetet. Ha korhad, rossz állapotú, előbb-utóbb fel kell újítani, ez nagy költség a lakóközösségnek.

Lapostetős házaknál érdemes felmenni a tetőre vagy elkérni a legutóbbi felújítás dokumentációját. Egy lapotetős szigetelés kb 30 évig tart, ennyi garanciát adnak rá.  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

1156 Bp

B.Rita,2010.10.21 03:52

Kedves Szerkesztő! (A Keresztnevét kiírhatta volna!)
Nagyon köszönöm ezt a rengeteg hasznos tanácsot, sokat segített.
héra fűtés címszó alatt találtam Önre. -
Köszönöm még egyszer.
Sok sikert a munkájához!
Üdv. B.Rita