Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Melyiket válasszam?

2008.01.14

Ez a kérdés a legelsők között van. Többnyire a pénztárcánk el is dönti helyettünk, hogy melyiket választjuk, de érdemes átgondolni pár dolgot.

1. Az új építésű ingatlanoknál 30 millió forintig mentesülünk a vagyonszerzési illeték alól. Nézzünk egy példát. Ha veszünk egy használt ingatlant 12 millió forintért, állapottól függően rá kell költenünk kb 1-3 millió forintot felújításra. Vegyünk 1,5 milliót. Már 13,5 milliónál járunk, erre még rájön az 560 ezer forint illeték, azaz kb. 14 millió forintba van a lakásunk. Tehát igazából 1 millió forint a különbség. Ez meggondolandó, tekintve, hogy az új lakás értékállósága sokkal jobb, könnyebben kiadható, könnyebben eladható, ráadásul a bank is jobb feltételekkel hitelezi nekünk. Ezeket végiggondolva ebben a kategóriában jobban megéri az új.

2. Presztízs kerületekben ritka a 20 millió alatti lakás még használtban is, ezért itt már a használt lakások vannak előnyben. Itt már összehasonlítani is kár, ugyanis újban egy 50 nm-es lakás 12 nm-es terasszal, parkolóval, tárolóval közel 50 millió forintba kerül, ami már mindenféle kedvezmény alól mentesül az illetéktörvény alapján. Ugyanez használtban, felújítással is maximum 32 millió forint. Itt is érdemes mérlegelni... csak fordítva. Egy 100 nm-es lakásnál még nagyobb a különbség, közel 30 milliót is spórolhatunk, ha használt lakást veszünk.

Tehát, presztízs környéken olcsóbban juthatunk használt lakáshoz, a legtöbb kerületben azonban érdemes meggondolni, mert nem biztos, hogy jobban járunk, ha használt ingatlant veszünk.

Összegzés: jól járjuk körbe a lehetőségeket a kiválasztott környéken és kellő körültekintés után hozzuk meg a döntést.  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.